Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Barna hölgy (igaz történet)

 A Barna Hölgyről, akit Lady Dorothy, illetve családi szellem néven is emlegettek, azt beszélték, hogy az 1840-es, 1850-es években gyakran kószált az angliaNorfolkban lévő Raynham Hall folyosóin.

Ruhájáról azt beszélték a szemtanúk, hogy ugyanaz az arannyal átszőtt barna selyembrokát, melyet a raynhami házban látható portrén Lady Dorothy Townshend,Robert Walpole miniszterelnök nővére visel.
Dorothy Walpole a másik raynhamTownshend előkelőséggel kötött házasságot, egyesek szerint akarata ellenére - ami esetleg megmagyarázná, miért kísértettRaynhamben 1726-os halála után. Kevésbé romantikus érzelmű családja ellenben azt hangoztatta, hogy saját rokonságára, a Walpole-okra neheztel azok előkelőbb címe miatt. De mélyen megvetette férje rokonait is, akiknek vagyona Dorothy szerint őt illette volna meg. Így aztán egyik családnak sem volt nyugalma a kísértet miatt.

Sőt, a Barna Hölgy nem csak családjában kísértett. Frederick Marryat kapitány és író is látta egyszer, és szeszélyes szellemHoughtonban, a Robert Walpole által építtetett nagy norfolki udvarházban is megjelent.
A Barna Hölgy szelleme és a Raynham Hall-ház
Az 1870-es években a család egyik tagja azt nyilatkozta, hogy a kísértetjárás megszűnt. Ám 1936. december 16-án a Country Life című magazinban megjelent egy fénykép, melyen állítólag a Barna Hölgy látható.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Favourable Blood Insist upon associated with older people

(AOffilifarbaky, 2018.10.11 22:05)

Poids est comment robuste votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur essence pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent perseverent b gerer offre sang loin de votre coeur. Chaque culture votre determination bat, il pompe le sang par vos arteres a la flanerie de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/ou-acheter-cialis-montreal/

Blood difficulties - If you want know more

(AOffilifarbaky, 2018.09.27 13:19)

Poids est comment calleux votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur sentiment pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent prendre offre sang loin de votre coeur. Chaque temps votre determination bat, il pompe le sang a tous egards vos arteres a la reste de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/vente-cialis-20mg/